olvasnivalók építészetről, városról, technológiáról

Hatszázezer köbméter

Napi hatszázezer (!) köbméter szennyvíz keletkezik a fővárosban, amelyből a Csepelen felépült tisztítómű 350 ezret fog megtisztítani. 2010 augusztusáig még csak próbaüzemben. Bardóczi Sándor írása arról, hogy mit és hogyan befolyásolt ez a sok évtizeden keresztül elodázott beruházás a városszerkezetben. Aki vele tart, készüljön rá: penetráns lesz.

Ma adják át a megújult Árpád-fürdőt Székesfehérváron

A felújított épület egyik éke a korhűen helyreállított kabinsor.

Római fal és kripták a szentély alatt Sopronban

Római kori falak is előkerültek a Kecske-templom szentélyében folyó ásatásokon.

Virtuális Róma is épül Aquincumban

Aquincumban virtuális élménytér, ókori játszótér és egy igazi római kori ház rekonstrukciója készül a korabeli hétköznapok bemutatására.

Az orosz vidék titkai: Piramis szénából, részecskegyorsító fából

Vodkagőzős vidéki nyaralás másnapos víziói bukkannak fel Nyikolaj-Lenyivec falu határában. Nyikolaj Poliszkij orosz képzőművész 1989-ben költözött ide. Az ő vezetésével azóta az itteniek átalakították a tájat. Itt hiteles az öröm és az önfeledt munka – egy falusi közösség valódi eseményei.

Viszlát ego, Isten hozott rendszer

Janesch Péter: Partraszállás tervek, 2005-2010, vízi kapcsolatok: Lánchíd, Margit híd
„A jelenlegi működés logikájából következik, hogy – mivel részfeladatok megoldását egymástól elszigetelten teljesítik – a legjobb szándékok sem képesek egységes, legalább az elvárható szempontokra figyelő, valóban összehangolt eredményre jutni.” Janesch Péter gondolatai a Duna projekt kapcsán

Modernista minimalizmus és genius loci — Eduardo Souto de Moura portugál építész munkái

A magyarországnyi területű és lakosságszámában is hasonló méretű Portugália kortárs építészete ma nemzetközi szinten ismert és elismert, pedig 24 éve az ország hasonló gazdasági nehézségekkel küzdve lépett be az Európai Unióba, mint ami Magyarországot jellemezte 2004-es belépésekor. Vukoszávlyev Zorán tanulmánya.

Esővizes terek Rotterdamban — a vízzel is spórolós hollandok vicces ötletei és okos közterei

Florian Boer és Marco Vermeulen által tervezett watersquare
Rotterdamban úgy döntöttek, hogy 80 hektár mesterséges tó helyett inkább a város minden útját és közterét bevonják az esővíz összegyűjtési- és újrahasznosítási programba. A holland De Urbanisten ötletei között Rákos Kata válogatott.

Alien versus Predator — futurista kávéház a pláza közepén

A szokványos alaprajzú és helyzetű sarok mozgalmas vonalvezetésű alien-támaszponttá vált, ahol a predator–hölgy mindent átható tekintetének tüzétől lángra lobbannak a berendezési tárgyak színei: a fényes és matt pirosak és lilák ravasz trükkel ejtik csapdába az érzékeket.

A Fiatal Műemlékvédők Egyesülete tiltakozik a terézvárosi rombolások ellen

A nemrégiben megalakult Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) határozottan és mélyen elítéli a Budapest belvárosában, a Munkácsy Mihály utcában folyó pusztítást, és tiltakozik a rombolás ellen.

Történelemhamisítás vakolókanállal?

Nagy szerencse, hogy a sok átszínezés dacára Mezey Alice művészettörténész rábukkant a késő barokk színek nyomaira a kőablakkeret cseppdíszénél. Ám a hiteles szín megtalálása, a kutatási eredmény megosztotta az egri építészeket, s mint utóbb kiderült, a kivitelezés hátráltatójává vált.”

A XXI. század iskolája

A 2010. januárjában átadott budaörsi általános iskolában CO2 érzékelők által vezérelt motoros ablakokkal működik a szellőztetés.

Kommentár Kasper Oosterhuisnak a CET projektet érintő kijelentéseire

A Porto Investment Hungary Kft. képviseletében Márton Imrétől érkezett kommentár.

Kas Oosterhuis válaszai CET-ügyben

A tervező tételesen válaszol a múltheti, a KÉK által szervezett Tálalón elhangzottakra, amiről Hová lett a CET-ből Kas Oosterhuis? címmel közöltünk beszámolót.

„Nem munkalehetőségre, hanem értéktermelő munkára van szükség.”

Negyvennégy Miskolc környéki település összefogott, hogy megújuló forrásokból nyert energia termelésével törjön ki kilátástalan helyzetéből. A kezdeményezés szellemi motorja Nagy József, a Bükk-Mak Leader Nonprofit Kft. vezetője, akivel Biczó Gabriella készített interjút.

Összetettség és ellentmondás az építészetelméletben

Moravánszky Ákos és M. Gyöngy Katalin építészetelméleti sorozatáról – Kerékgyártó Béla írása

A nyelvek adománya

Sánta Gábor Mauritius-on dolgozik, mint építész. Amikor egy évvel ezelőtt elment, ígéretet tett nekünk arra, hogy - nem csak építészeti - gondolatait, tapasztalatait, rendszeresen megosztja velünk. Ez az írás váratlan fordulatot vesz a végére, és döbbent csend marad az emberben. Fekete free jazz, Vietnam és a tamil fakírünnep, s ahogy ez az egész összeáll egy érzékeny építész fejében...

Helyi hagyományaink

Huszti István vitaindítója: „Belegondoltam, hogy milyen az, amikor az építész az első gondolattól, az utolsó részletig meghatározó szereppel vesz részt az egész folyamatban. Ez egykor természetes volt, most egyre kevésbé...

A Műemléki Tanácsadó Testület a Gomba terveiről

A Móricz Zsigmond körtéri műemlék Gomba ötletpályázatának I. és II. díjas tervezői prezentálták elvi engedélyi szintű munkájukat. Az MTT január 21-ei ülése után kiadott Állásfoglalás.

„Elhűlni egy látománytól”: a Szervita téri volt Török-Bankház homlokzatának újjászületése

Varga István (Bauplan Kkt.) ötvösökkel, szobrászokkal, művészettörténészekkel és restaurátorokkal kibővített népes csapatának örömjátéka a Szervita téri Török-Bankház homlokzatán.