A Pannonhalmi Főapátság új Látogatói Központja a Kosaras dombon
Kategória:
A Pannonhalmi Bencés Főapátság turisztikai szolgáltatásainak és infrastruktúrájának fejlesztése, gasztronómiai szolgáltatásainak bővítése céljából 2006-ban építészeti tervpályázatot írt ki az új Látogatói Központ építészeti koncepciójának megfogalmazására. A létrehozandó együttes célja, hogy kielégítse az egyre növekvő számú apátsági látogatók idegenforgalmi igényeit.
Az RS | Roeleveld-Sikkes Architects által készített első díjas tervek nem csupán az ún. Látogatói Központ megformálására fektetett nagy hangsúlyt, hanem az azt körülölelő környezet és a meglévő épületekkel való kapcsolat kialakítására, a műemléki környezetbe való illeszkedésre is.
A helyszín az 1996 óta a Világörökség részét képező Apátság közvetlen közelében, a történeti épületegyüttes alatti Kosaras dombon helyezkedik el. Az új beruházást megelőzően a domb teljes felületét – a turisták gépkocsijait és autóbuszait parkoltató – aszfaltburkolat fedte, minőségi infrastruktúra és vendégfogadás nem állt rendelkezésre. A legfontosabb építészeti szempont tehát a terület természetes, táji szerepének visszaállítása volt.
A Skardelli György által 2003-ban tervezett Fogadóépület az Apátság műemléki környezetének hangsúlyos építészeti eleme, kapuszerepe mellett erős vizuális dominanciával is bír: ezt a szimbólum-jelleget az új fejlesztés tiszteletben tartja. Így az új Látogatói Központ telepítését és tömegformálását – második alapvető építészeti vezérelvként – a Fogadóépülethez való viszony határozza meg.
A Látogatói Központ kétszintes, de alsó része a visszaépített domb természetes tömegébe süllyed és a tájképben csak a transzparens üvegfelületű felső szint jelenik meg. Ez a félig-rejtőzködő viselkedés teszi lehetővé azt, hogy – az egyébként nagyméretű – épülettömeg a dombfelülettel és a fogadóépülettel arányos léptékű maradjon. A Kosaras-domb rehabilitációja, a természeti környezet visszaállítása rejti el a fedett-nyitott parkolót, a kerékpártárolót és a csomagmegőrzőt, amelyek szintén a rendezett talajszint alatt, az érkezési iránnyal átellenesen helyezkednek el. A dombot megkerülő egyirányú út így az autókat és buszokat az Apátságból és a völgyből egyaránt láthatatlan részre vezeti.
Az alsó (a parkolókkal megegyező) szinten, de a Fogadóépület felé megnyitottan egy megosztható, 120 fős konferenciaterem fogadja a látogatókat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy az épület különböző típusú és vendégkörű egyházi és világi rendezvények helyszíne legyen. A domb felett „lebegő” épülettömegben az éttermi funkciók, az ehhez tartozó kiszolgáló helyiségek az alsó szinten kapnak helyet, biztosítva ezzel a felső rész átlátható és rugalmas térszervezését. A felső szint ’a la carte’ és önkiszolgáló étterme egy 200 m2-es pihenőterasszal egészül ki a domb zöld felületén.
A terület megújítása által lehetőség nyílik arra, hogy a tárlatvezetés kezdetéig fennmaradó időt is kellemesen töltsék el az Apátságba látogatók, sőt a projekt további ütemeiként megújuló arborétummal, az új gyógynövénykerttel és zarándokházzal kiegészülve egy pannonhalmi kirándulás akár többnapos családi kikapcsolódást is jelenthet majd.
építész tervezők: Dick Sikkes, Albel Éva
építész munkatársak: Födémesi Zsuzsa, Bártol Nándor, Simongáti Veronika
szakági tervezők:
statika: Földvári Gábor - Földvári Mérnökiroda Kft.
üvegszerkezetek: Stocker György - Stokplan Kft.
épületgépészet: Erhardt Lajos - Novoterv Kft.
épületvillamosság: Szabó László - Elpro Kft.
tűzvédelem és költségvetés: Takács Lajos
konyhatechnológia:
Polnauer Lajos - Gasztro-Optik Kft.
Kátai Barna - Gasztroszerviz Mérnökiroda Kft.
közúttervező: Csejtei György - Viadukt Kft.
generáltervezés, belsőépítészet: Roeleveld-Sikkes Építészek Magyarország Kft. megrendelő: Pannonhalmi Bencés Főapátság
generálkivitelező: Merkbau Kft.
Fotó: Bujnovszky Tamás
Az RS | Roeleveld-Sikkes Architects Európa számos országában dolgozó építésziroda, amely a hágai és budapesti irodájában 33 állandó munkatársat foglalkoztat. Portfolióját változatos városépítészeti, középület- és lakóépület-tervezési, rekonstrukciós és belsőépítészeti feladatok gazdagítják.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 01_helyszinrajz 1000.pdf | 388.96 KB |
| 02_pinceszint 500.pdf | 112.82 KB |
| 03_foldszint 500.pdf | 158.85 KB |
| 04_keresztmetszet 500.pdf | 33.61 KB |
| 05_hosszmetszet 500.pdf | 29.17 KB |
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 8708 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat
















Semmi ihlet az apatsagtol? Csak egy béna, szétterulo dobozra futotta? Nagy kar.
Kétségtelenül van ebben az egészben valami faramuciság. De ez nemcsak az építészek hibája. Ők valszeg kaptak egy konkrét megbízást egy konkrét igényre. Itt inkább az az elgondolkoztató, hogy a bencés (ora et labora) apátság filozófiája merre tendál. Vajon a katolikusok ezen fellegvára is amerikanizálódik? Netán néhány év múlva rock koncertektől lesz hangos az apátság hegyoldala, mert valamilyen újító ideológia szerint ez is belefér? Nem tudom, csak kérdezem.
Meddig megy el a szeretet vallása? Az igény nagyon az kellene legyen, hogy morálisan egyre széjjelebb hulló világunkban maradjon néhány sziget, ahol legalább kiállítási tárgyként, mintaként látunk valami mást. Szembesítve a tv bárgyúságokon tengődő embereket azzal, hogy milyennek kellene lenni egy fontos emberi, nota bene vallási értékeket szem előtt tartó életvitelnek. Mellesleg ezt nem lehet tömegturizmus keretében bemutatni!
Ehelyett úgy tűnik piknikező családok lepik el a gyönyörű természeti tájat, söröző apukák és a vitorlaárnyékolók alatt üldögélő tehetős, terepjárós, többcsillagos étteremhez szokottak kukucskálnak be, mint kuriózum, a szerzetesi életbe. Jövő héten aztán meccsre megyünk, majd quadversenyre, esetleg leugrunk az Adriára yachtolni és így tovább.
Az épület csak megjeleníti ezt.
Az elmúlt évtizedek történései az Apátságban épp, hogy nem az amerikanizálódás felé mutatnak! Csupa minőségi rendezvény és termék! vö: "Arcus Temporum Művészeti Fesztivál: www.acustemporum.hu; Pannonhalmi Apátsági Pincészet: www.apatsagipiceszet.hu, Bencés Kiadó: www.benceskiado.hu, Bencés Gimnázium: www.phbences.hu
Tehát ne használjam az amerkanizálódás szót, inkább a tömegesedést,üzletiesedést ?
A családi nap,a Cultura Nostra történelmi vetélkedő valóban igényes, még a Mária nap is, talán a bencés regulával megférő rendezvény, bár ez utóbbi a maga 14.800 Ft/fő árával vajon milyen magyar anyákat szólít meg családostul borkóstolóval és egyéb kulináris élvezetekkel ?
(Ne feledjem, hogy: A program végén a győri Margaréta Virágüzlet jóvoltából egy szál virágot is kapnak a hölgyek.!)
Féltem a még meglévő spirituális tartalmakat, amelyek fontosabbak, mint a turizmussal előretörő, mégoly igényes, minőségi világiak. Pannonhalma legyen "a "kultusz" (vagyis az istentisztelet és imádság köré szerveződő élet) "megszentelt helye továbbra is.Érte mondom, nem ellene.
Vagy mégis az épületben van valami disszonáns?
"Pannonhalma monostora — lehetőségei szerint — szívesen látja a zarándokokat, a csendre vágyókat, és azokat a turistákat is, akik a múlt tükrébe pillantva szeretnék jobban megérteni a jelent. A bencés apátságok sajátos hagyományát képezi, hogy próbálják a "kultusz" (vagyis az istentisztelet és imádság köré szerveződő élet) és kultúra egységét megőrizni."Ezeket a mondatokat a főapátúr írja az apátság honlapján.
A bencés ars poetica-hoz képest épületünk viszont egy igencsak világias, a test táplálásának, egyéb gasztronómiai és profán örömöknek a temploma, ha jól látom. Díszletként kétségtelenül ott az Apátság, ha a tágas üvegfalakon át felpillant a vendég a "Zöldsaláta sonkával és levendulás zöldségcsíkokkal
Mascarponés gombaleves szarvas sonkával
Zsályás sertésfilé paradicsomraguval és parmezános rizottóval
Ropogós túrós derelye erdei gyümölcsökkel"menü fogyasztása közben akkor valóban érez valamely spirituális áhitatot is a gasztronómiai mellett.(?)
Igen, sokkal jobb lett volna, ha maradt volna a régi, provinciálisan magyaros, megszokott, "olyan, mint ami mindenhol van" étterem, mert akkor nem kellene irígykedni. Mert így sajnos kell, ez az épület ugyanis nagyon jó lett. Furcsa, hogy ezt eddig senki nem írta ide. Bár, igazából jellemző.
Irígykedik a fene. Ki akar provinciális,magyarkodó,álromantikus házakat látni?! Én aztán igazán nem!
Az épület nagyon jó lett, senki nem vitatja, de semmi köze semmihez, amit ennek a helynek kifejeznie kell. A jó épület nem lehet kontextusaiból kiragadott alkotás. A jósághoz hozzátartozik a Genius loci üstökön ragadása.
Van jó megoldás is, tessék elmenni Esztergomba,ott sikerült.
Azt, hogy ennek a háznak "semmihez nincs köze", azt is valami eredményezte, nem? Nem lehet, hogy szándékoltan azzal van köze az egészhez, hogy látszólag nincs hozzá köze, és nem akar konkurálni azzal, ami igencsak határozottan valamilyen, és éppen a gyönyörű panoráma részét képezi (ott fent a magaslat tetején, hadd ne kelljen tovább magyaráznom)? Felületes szemlélődés során könnyen hihető, hogy csak azért mert egy neutrális kocka, akkor egy Genius Loci nélküli elamerikanizálódott csökevény. Kicsit tovább is lehetne hámozni azt a hagymát, igazán érdekes dolgok derülhetnek ki.
Nem mellesleg, ez a Genius Loci az építészeti bullshit gyűjtemény legcsodálatosabb példánya.
Felületes olvasás alkalmával ezt lehetett kihagymázni abból, amit gondolok? Sajnálom.
Nem mellesleg ez a bullshit valami újfajta sznob udvariaskodás a hülyeség szó helyett?
Pogány Frigyestől C.Norberg-Schulz-ig többen bullshitoltak ezek szerint.Olvasgassál, érdemes.
Christian Norberg-Schulz: Genius Loci.
Towards a Phenomenology of Architecture.
(London, 1980, Academy Editions. 5-23. o.)
...Egy pályázaton, ha az ember bármilyen apró formai hibát elkövet, (pl. rossz irányból nyálazza a boritékot) azonnal kizárják. Rendben. Aki viszont komoly tartalmi elemeket - mondjuk a tervezési program egyharmadát - hagyja figyelmen kivül, az még bőven belefér. (Nem erről az épületről beszélek.)
Ahogy az eredményhirdetésen anno egy kolléga fogalmazott: az épitésznek etikai kötelessége a tervezési program felülvizsgálata és adott esetben - ha azt hibásnak érzi - az attól való eltérés is az. Én azonban azt gondolom, aki egy pályázatot kivesz, az annak formai és tartalmi követelményeit is elfogadja és etikai kötelessége, hogy azt betartsa - az egyenlő esélyek okán. Márpedig a tervezési program (ami ennél a pályázatnál nagyjából m2 pontossággal meghatározott volt) talán tekinthető tartalmi követelménynek. És mégsem! Pannonhalmán (és még más pályázatokon is persze) számomra legalábbis ez derült ki. Igy aztán nekem ez a pályázat volt a pont amikor azt gondoltam: b..ssza meg egy taliga majom, nem pályázom többet!
Azért kiváncsi lennék, a megépült épület végül mennyiben teljesiti az eredeti pályázati kiirás követelményeit és a másutt megfogalmazott szempontoknak (eredeti természetes terep megtartása, gyalogos- és gépjárműforgalom szétválasztása, adott számú (k.rvasok) gépkocsi és 15 busz elhelyezése, stb.) mennyiben felel meg.
Persze Harry Potter legyen a talpán, akinek minden összejön.